Rólam
Köszöntelek az oldalamon! Örülök, hogy rám találtál! Az alábbiakban bemutatkozom, és bemutatom szalonom tagjait.
Ki vagyok én?
Alföldi Viola kozmetikus mester, sminkes és sminktetováló, – a ViolArt Beauty box megálmodója és tulajdonosa vagyok. A szépségszakma iránti szeretetem már kislány koromban is megmutatkozott, ezért érettségi után 2012-ben sminkesnek tanultam. Tanulmányaimat folytatva 2015-ben kozmetikus lettem. Mindkettő nagy szerelmem lett. 2020-ban okleveles kozmetikus mester lettem, és még ebben az évben megnyitottam saját szalonomat – a ViolArt Beauty boxot. A tanulás a mai napig is meghatározó szerepet tölt be az életemben, a folyamatos fejlődés elengedhetetlen számomra. Vendégeimet napra készen, a legújabb trendekkel kívánom kiszolgálni. Nagyon szerencsésnek érzem magamat, mert meg tudtam valósítani az álmaimat. Olyan foglalkozásom van, amit szívvel-lélekkel és boldogan tudok végezni. Azzal a céllal hoztam létre a szalonomat, hogy bizalommal fordulhassanak hozzám a szépülni vágyó vendégek és teljeskörűen tudjam őket egyénre szabottan kiszolgálni. Fontosnak tartom, hogy mindenki az elképzeléseinek és igényeinek megfelelőt kapja. Szem előtt tartom azt is, hogy vendégeimet hasznos, személyre szóló tanácsokkal lássam el az otthoni bőrápolással kapcsolatban is. Hiszek az érintés erejében, varázsában és a rendszeres bőrápolásban.
Várunk sok szeretettel, hogy személyesen is igénybe vedd szolgáltatásainkat.